Nyugaton még a hajléktalanoknak is jobb, mint a dolgos polgároknak

2018. július 04. 12:02

Libsiéknek is nehéz lesz felfogni, de az angol jogrendszer különbözik a magyartól.

2018. július 04. 12:02
Tutiblog

 

„Bizonyára libsiéknek is nehéz lesz felfogni, de az angol jogrendszer különbözik a magyartól. Például ott nincs alkotmány, csak törvények vannak, meg ilyen furcsaságok is léteznek, mint precedensjog. Ennek köszönhetően összefoglalom milyen szabályozás van a ködös Albionban:

  1. A közterületen bizonyos magatartásformák gyakorlása tilos, köztük a koldulás, sötöbö, sötöbö, ezért pedig bírságokat szabnak ki, majd elzárást. Nálunk nem lehet bírságot kiszabni, csak közérdekű munkát.
  2. A hajléktalanoknak felajánlanak lakhatási lehetőséget kötelezően az önkormányzatok, de ez számukra 2018-tól kötelező, tehát eddig nem kellett megtenniük, vagyis konkrétan megtenniük semmit se kellett.

Jeleznénk, ennél sokkal jobb volt a helyzet eddig is kis magyar hazánkban. Ők 2014-15-ben vezették be a büntetési rendszert, mi 2012-ben. Ők 2018-ban adták meg a lehetőséget arra, hogy lehessen a hajléktalanoknak lakhatást biztosítani, nálunk ez adott volt. Nálunk nem emelkedett 73%-al a hajléktalanok száma, sőt szinte alig.

De biztosan annyira nagyon jó lehet külföldön hajléktalannak lenni, hogy azért szabályozzák a kérdést hasonlóan a miénkhez a ködös britek is.
Egyébként elküldeném elmeorvosi vizsgálatra azt, aki szerint normális dolog a hajléktalanság, és nem lakhatást kell biztosítani a szerencsétlenül jártaknak, hanem jogot arra, hogy továbbra is hajléktalanok legyenek.”

az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Összesen 61 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
balbako_
2018. július 04. 19:58
"Egyébként elküldeném elmeorvosi vizsgálatra azt, aki szerint normális dolog a hajléktalanság, és nem lakhatást kell biztosítani a szerencsétlenül jártaknak, hanem jogot arra, hogy továbbra is hajléktalanok legyenek.” Inkább börtönbe....
Fideath
2018. július 04. 19:14
"Ha te lubickolnál a Svábhegyi vagy Rózsadombi hűs, kékvízű luxusmedencédben, téged sem érdekelne sem az egészségügy, sem a hajléktalanok, maximum annyi, hogy elég hideg e a pezsgő amit felszolgálnak neked!" -------------------------------- Ez aztán az érv, ilyet is csak egy narancsbolsevik tud írni. Vagyis akkor semmi gond a közpénzrabló kormányközeli milliárdos oligarchákkal, meg lehet őket érteni hogy már elszakadtak a magyar valóságtól. Nem lehet rajtuk számon kérni hogy miért rabolják a közpénzt ipari mértékben, mert mindannyian ezt tennénk a helyükben :DDDDDDDDDDDDDD
annamanna
2018. július 04. 17:09
Nem csak az a probléma, hogy kevés pénz jut a szociális szférára, hanem hogy ami jut, azt is ellopják azok, akik a tűz közelébe jutnak. Érdemes ezt a riportot megnézni: https://www.youtube.com/watch?v=wnALueGH8M8
Fideath
2018. július 04. 15:03
"Ők 2018-ban adták meg a lehetőséget arra, hogy lehessen a hajléktalanoknak lakhatást biztosítani, nálunk ez adott volt." ------------------------ :DDDDDDDDDDD És akkor nézzünk mégegy különbséget: nekik nem csak lehetőséget adtak lakhatás biztosítására hanem lakhatást is. Nálunk csak lehetőséget, de lakhatást nem. Hány csövest is látsz Budapesten, meg hányat Londonban? vagy bármelyik angol városban? Ezt az aprócska különbséget miért is hagytad le, narancsbolsikám?
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!